2008. május 22., csütörtök

A hűtőnk a múlt héten

Már lassan egy hete készülök leírni, nálunk mit rejt a hűtő.

Közbejött egy kirándulás (köszönöm), két vizsga (eredményt még nem közöltek), de most végre ráérek. De ez sem tart soká, két nap meló jön, aztán szorgos tanulás, mert ismét vizsga.

Szinte az összes eddigi hűtőt megcsodáltam, és kezdek megnyugodni.
Nem lógunk ki annyira a sorból, mint ahogy én azt hittem volna. :)

A mi hűtőnk:

Felső polc: egy bontatlan ketchup, ásványvíz, vörösbor, pici piros tálban azt hiszem kolbászból kisült zsír
Második polc: két bontatlan tejföl (imádom), Nagymamám kajszilekvárja (piskótába nincs is jobb), bolti szamócalekvár, felvágottak, májkrém, margarin (szendvicsbe)
Harmadik polc: bontott tejföl, felvágott (én sose eszem), szintén margarin, tálban mangalicazsír, rajta sütimaradék, mögöttük pedig két mangó bújkál (a harmadikat érlelem, lassan megérik)
Negyedik polc: yoghurt, fél lilakáposzta, megint felvágott (jesszus, mennyi), hátul a tálban mangalicazsír(csak nem fért el egy tálban az egész), előtte az átlátszóban a majnem nizzai.
Legalsó polc: puding, háttérben halkonzervek, kínai kel, tojás, sárgarépa, koktélparadicsom.

A fiókok:
Kígyóubora, pár paprika, csokik, rengeteg kávétejszín, konzervek, kicsi röviditalok, rumaroma, fehércsoki.

A ajtó:

Fent a fiók nem látszik, de van benne pár tojás, kávétejszín, rúzsok, krémek, szemcseppek, pillanatragasztó.
Pohárban némi kapor, majonéz, ketchup, majonéz, mustár, tej(szerű lötty).
Lekvárok (kajszi és meggy, Mamától), Erős Pista, két torma.
Fehérbor (Apa munkatársától,Apa közreműködésével készült), mellette szomszéd bácsi bora, bailey's (saját gyártmány), vodka, tejszínhab.

Nos, nálunk ez van. Ha főzünk, előtte vásárolunk, szóval nincsenek nagy készletek itthon, csak általános hozzávalók, amik szinte mindenbe jók.
Ennyi.

Nincsenek megjegyzések: