2008. április 23., szerda

Töltött keksz

Tegnap Apára (!) rátört egy rendrakási hullám, és rendet rakott a konyhában. Ott találta a receptet, amit még én jegyzeteltem ki, pár hónapja talán. Ma úgy döntöttem, kipróbálom, a hétvégi alkotásom úgyis réges-régen elfogyott.


Szóval, mi is kell hozzá:

2 csomag Albert keksz
5 ek. liszt
6 ek. cukor
1 dl frissen főzött kávé
2 ek. cukrozatlan kakaópor
2 dl tej
15 dkg margarin

A hozzávalókat, a keksz és a vaj kivételével egy lábosba tettem, majd felforraltam. Még forrón beletettem a margarint, majd robotgéppel összekevertem. Ezután irány a hűtő.

Egy óra múlva, mikorra nagyjából kihűlt, fogtam a kekszeket, és összeragasztottam őket a krém segítségével. 9-9 darabot, 8 halmocska lett belőle. Nem egy nagy rudat csináltam, így szimpatikusabb volt. De elvileg úgy kell: egy irtó hosszú rudat kell belőle ragasztani.

Ezután visszatettem őket a hűtőbe hűlni.

Hűlt négy órát, mert nem voltak itthon a fiúk. De mihelyt hazaértek, és benéztek a hűtőbe, érdeklődtek, mikor ehetnek végre.

Engedtem a nyomásnak, jó, kezdjük meg. Fogtam egyet, és felvágtam. Még nem jó, mert nem elég puha, de az idő múlásával majd még puhul. Remélem…

3 megjegyzés:

Fűszeres Eszter írta...

De jó, gyerekkoromban ettem valami nagyon hasonlót, de elfelejtettem már teljesen. És most visszajött a gyerekkor :-)

Éva írta...

Több krémet kellett volna a kekszek közé kenni, és akkor hamarabb is puhult volna, és maradék se lett volna:D

Taen írta...

Igen, a több tényleg jobb lett volna, csak elég híg lett a krém, ez lehetett a baj. Kifolyt a kekszek közül :(
De majd legközelebb javítok a dolgon :))