2008. november 2., vasárnap

Leves VKF XX.

Mikor Cserke kiírta a VKF-et, azonnal tudtam, mit készítek. Ilyen még sosem volt, mindig törnöm kellett rajta a fejem, sőt volt, hogy ki sem tudtam találni semmit.

Ez a recept mondhatni családi örökség, Dédnagymamámtól van, aki sajnos már nincs köztünk. Most már a Nagymamám tudománya, egyik specialitása, amit nemrég nekem is megtanított. Köszönet érte!

Nekünk ez a recept különleges, nagyon szeretjük, a Mama pedig imádja, amikor az egész család kollektív kéri, hogy készítsen egy jóóó nagy adagot :)

Igazából nem is leves, hanem egytálétel, mi simán kenyeret szoktunk hozzá enni.

Most pedig megosztanám Veletek, illetve megörökíteném magamnak, nehogy elvesszen a recept.


Póréhagymaleves:



2 szál póréhagyma

1,5 szál házikolbász

5-6 szem krumpli

15 db tojás


rántás + tejföl


babérlevél

feketebors


A póréhagymát először hosszában félbevágtam, majd fél centis darabokra. A hagymát leforráztam, párszor átkevertem, majd leöntöttem róla a forró vizet, és hideg vízben feltettem főni.

Beleszórtam a felkarikázott házikolbászt, a megpucolt-felkockázott krumplit, és hagytam főni. Feketeborsot szórtam bele párat, meg 2-3 babérlevelet. Fűszerekről ennyi, a kolbászból minden kifő, ami kell. Ha mégsem, természetesen ízlés szerint ízesítendő.

Mikor a krumpli és a kolbász is megfőtt, berántottam a levest. Megvártam, míg felforr, aztán belekevertem egy nagy pohár tejfölt. Mikor ezzel is felforrt, ekkor mennek bele a nyers tojások, szépen egyesével kell őket a forrásban lévő levesbe engedni. Ezután kevergetni nem szabad, mert szétesnek a tojások, de úgy 15 perc elég nekik.

Nem túl bonyolult, mégis az egyik kedvencünk.

Nincsenek megjegyzések: