2008. november 29., szombat

Vörös áfonyás püspökkenyér

Olyan régen írtam, pedig ügyködtem a konyhában, igaz, nagyon ritkán. Magyarázkodni nem fogok: munka, suli, barátok. Azt hiszem, ez elég ok. A maradék szabadidőmet – ami nem sok - alvással tölteném, ha alvós lennék. De nem vagyok, nem tudok sokat aludni. Ez jó, mert kevés alvással a maradék időm hasznosan tudom tölteni. De azért néha én is elfáradok, olyankor kell egy egész nap feltöltődni. Ilyen napot tartottam múlt vasárnap, kézműveskedtem egy kedves barátnőmmel, semmi munka vagy tanulás. Nagyon jó volt :) Már igazán kellett.

Na de maradjunk a gasztro-vonalon, na. Szóval tegnap, miután este hatkor hazaértem (viszonylag korán), nekiálltam püspökkenyeret sütni. Még sosem csináltam, de mivel rákaptam az ilyen fajta sütikre mostanában (mondom, sütöttem, csak a dokumentáció maradt el, amit restellek).

Vörös áfonyás püspökkenyér



Hozzávalók:

35 dkg liszt
1 kiskanál sütőpor
5 dkg vaj
10 dkg cukor
10 dkg vörös áfonya (nálam aszalt, elvileg friss kéne)
2 dl narancslé

Első lépésként a sütőt előmelegítettem 180 fokra, a sütőformát pedig alaposan kikentem vajjal és kiliszteztem.
A vajat és a cukrot alaposan összekevertem, majd hozzáadtam a narancslevet, végül pedig a lisztet és a sütőport. Az áfonyát a végén keverem a tésztába. Az egészet a sütőformába szuszakoltam, majd alufóliával letakartam, úgy toltam a sütőbe.
160 fokon, légkeverésen sütöttem, 65 percet kábé.
A külseje finom ropogós, a belseje puha lett.

Forrás: Sütemények és kenyérfélék c. könyv

Nincsenek megjegyzések: