2008. október 5., vasárnap

Névnap

Nos, a tegnapi nagyon jó kis beszámolóm a névnapunkról elveszett az éterben, úgyhogy szomorúan és csalódottan bújtam ágyba este.

De a technika nem fog ki rajtam, újra próbálkozok, újraírom.


Szóval, tegnap ünnepeltük Anya és az én névnapomat, holott már régen elmúlt mindkettő, de csak most sikerült összeszednünk kis Családunkat egy kis ünneplésre.

A süti, mint mindig, most is az én feladatom volt. Végre kipróbálhattam a zebratortát, ami már időtlen idők óta tetszett, de nem volt megfelelő alkalmam hozzá, de most. Hát amekkora sikert arattam vele, hihetetlen.


Köszönöm Maci!


Eredeti recept a Macikonyhában.


A tésztához:


30 dkg liszt

1 tk. sütőpor

5 dkg cukor

12,5 dkg vaj

1 tojás

kis só


A krém:


75 dkg túró

4 dl tejföl

1,5 dl olaj

15 dkg cukor

2 tojás

½ citrom leve

1 csomag vaníliás pudingpor

2 ek. cukrozatlan kakaópor


A tésztát összegyúrtam, majd a tortaformába nyújtottam.

A krémhez valókat is összekevertem, majd két tálba öntöttem, és az egyik felébe belekevertem a két kanál kakaóport. Ezután egy merőkanál fehér krémet kanalaztam a tésztára, majd egy merőkanál barnát és így, míg tartottak a krémek.

180 fokos sütőben, egy órán keresztül sütöttem.


Már ekkor is jól látszottak rajta a csíkok (na jó, a porcukor alatt látszottak).


De felszeletelve meg aztán pláne!


Ajándékot is kaptam:



Szóval lassan majd próbálkozok én is innen, addig szabadidőmben tanulmányozom a recepteket.

A kiegészítő-ajándék pedig: egy kis méz. De nem akármilyen: amfórás, Görögországból. :)



Szép kis üvegcsékben van, tehát gyorsan ki kell enni belőle a mézeket, meg a magvakat, aztán kitalálni valamit az üvegbe :)

2 megjegyzés:

Maci írta...

Szia Enikö!

Nagyon szép lett a zebrád, gratulálok hozzá, és névnapodra is minden jót kívánok így utólag! Örülök, hogy sikert arattál a sütivel!

Enikő írta...

Köszönöm szépen!