2008. július 17., csütörtök

Üveggolyók

Már elsőre egy József Attila vers egyik sora ugrott be: "A távolságot, mint üveggolyót, megkapod".
Ez a vers gyerekkoromhoz kapcsolódik, a Nagymamám olvasta fel nekünk sokszor, pedig egyik unokája sem Balázs :) Mindig is nagyon szerettem, talán ez volt az első vers, amit tudtam kívülről.


Lássuk, mi ugrik be :)

A - alvás (de rámférne)
Á - álmok, mert azok kellenek
B - Bátor, a kutyám :) és Barátok forever
C - citrom
CS - cseresznye, de az már nincs :(
D - dinnye
E - oppá, a nevem
É - Édes :)
F - filmek (hát igen, a munka miatt)
G - Görögország - a nyaralással szoros összefüggésben
H - hó és hógolyó és hóember, és Harkány (mikor megyünk megint?)
I - igen
Í - ítélkezési szünet - ez miatt nem vagyok most gyakorlaton
J - juhéé mert jókedvem van
K - kaktusz, jaj meg is locsolom őket mindjárt
L - lefekvés - asszem a gondolataim az ágyhoz húznak
M - Márai - épp tőle olvasok és a Mamma mia (most láttam a moziban)
N - nemjuteszembesemmi
NY - nyár és nyaralás és nektarin (csak mert itt vigyorog előttem egy éppen)
O - olvasás
Ö - az Ötök
P - piciautó - a régi autónk neve :)
Q - quantumfizika (na ez honnan jött???)
R - Rudi, a plüssrénszarvasom
S - strand, séta (lévén kutyám, gyakran szoktam sétálni vele)
SZ - szőke vagyok, és ezt egyesek fel is emlegetik nekem :)
T - társas :)
TY - ?
U - utazás, remélem majd fogok sokat
Ü - üveggolyó - csak a játék miatt
V - vágyak, amik vannak és vihar, mert az lesz ma
W - ?
X - xilofon
Y - youtube
Z - zebratorta - hú de rég ki szeretném próbálni
ZS - zsemle, újabban ezt eszem

Köszönöm szépen a kérdést Starfinak, engem jól elgondolkodtatott.
Továbbgurítanám őket Macinak, ha még nem tette volna más és Ízkaravánnak.

Ratatouille

Mióta láttam a filmet tavaly, azóta érdekelt ez az étel. Olyan finomnak néz ki, meg egészségesnek. Hát ma kipróbáltam.



Hozzávalók:

1 padlizsán
2 kisebb cukkini
2 tv-paprika
1 nagyobb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
petrezselyem
majoránna

bors
olívaolaj
20 dkg paradicsomsűrítmény

A hagymákat felkarikáztam, a fokhagymát apróra szeltem, majd az olajon megfonnyasztottam. A cukkinit félbevágtam, majd felszeleteltem, a padlizsánt és a paprikákat felkockáztam. Mikor a hagyma megfonnyadt, ráöntöttem a zöldségeket, a paradicsomsűrítményt és befűszereztem. Majd jó 40 percen keresztül pároltam. Finom puhák lettek a zöldségek.
Valamilyen sült husit tudnék hozzá elképzelni.

2008. július 7., hétfő

Őszibarackos sütemény

Társasozni mentem, és én szolgáltattam a sütit, valami édeset. Most, hogy gyümölcsdömping van a piacon, gondoltam sütök valami gyümölcsöset. Éljen a nyáreleji őszibarack, aminek szerintem még mindig csak ősszel kéne lennie, de mindegy. Beletörődtem, hogy van :)

Nagyon jó móka, nem is tudom, miért nem társasoztunk eddig :)


Őszibarackos sütemény

15 dkg vaj
10 + 5 dkg cukor
3 + 2 tojás
15 dkg liszt
1 csipet sütőpor
4-5 szem őszibarack
2 dl tejszín

A sütőt 180 fokra előmelegítettem, és a sütőformát is kikészítettem már az elején.
A 3 tojást, a 10 dkg cukrot és a vajat egy tálban jól összekevertem, majd a sütőport és a lisztet belekeverem. Ezt a tésztát a beleöntöm a formába.
A barackokat meghámozom, majd a tésztára teszem. Lehet félbevágva, kockázva (én így tettem), ki hogy szereti.
A 2 tojást, a tejszínt és az 5 dkg cukrot összekeverem és ráöntöm a barackra.
180 fokon 40 percig sütöm.

2008. július 5., szombat

Horgásztam

Ma horgászni voltunk. Hajnali 2-kor keltünk, fél 4-kor már a tóparton ültem és vártam a napfelkeltét. Érdemes volt, nagyon régen élvezhettem hasonló látványt. De azért az ágyamért ölni tudtam volna :))

De ha már felkeltünk, próbáltam éberen hozzáállni a dolgokhoz. Bár esett az eső kicsit, reménykedtünk és végül meghallgattattunk: kisütött a nap. Napoztam, olvastam, és HORGÁSZTAM! Még halat is fogtam :) egyes-egyedül :)

Életképek:

a kupaktanács :)majd az eredmény: egy ponty

Hát igen, valakinek csak ilyen apróság jutott ma :) De azért lelkesek voltunk!


Még tegnap készültem, hisz csomó éhes horgászember volt várható, így sütöttem. Kétfélét.
Az alaptészta ugyanaz, csak a töltet volt más.

Tészta:
25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
1 tojás


Ezeket összegyúrtam, pontosabban mindennek a dupláját, lévén két darabról van szó, majd két 28 cm-es formába nyújtottam őket.

Paradicsomos-mozzarellás quiche


Töltelék:
4 db paradicsom, felkarikázva
1 fej hagyma, csíkokra vágva
3 db tojás
2,5 dl tejszín
10 dkg mozzarella, feldarabolva

bors

szárított bazsalikom

A tojást a tejszínnel, némi sóval, borssal és némi bazsalikommal összekevertem. A tésztára szórtam a mozzarellát, a hagymát, majd ráöntöttem a tojásos anyagot. Végül a paradicsomszeleteket szépen elrendezgettem a tetején.

Cukkinis-szalonnás quiche


Töltelék:

20 dkg cukkini, félbevágyva, majd felkarikázva
20 dkg szalonna, felkockázva
1 fej hagyma, csíkokra vágva
3 db tojás
2,5 dl tejszín

bors

A szalonnát 1-2 ek. olajon megpirítottam, majd egy tányérba félretettem hűlni. Ezután abban a zsírban, ami kisült belőle, a cukkinit megfonnyasztottam, és szintén tányérba tettem hűlni.
A tejszínt a tojással és a sóval-borssal összekevertem. A tésztára szórtam a cukkinit, majd a bacont és a hagymát, végül ráöntöttem a tojásos masszát.
Mindkettő kb 35-40 percet töltött a sütőben, míg aranybarna lett a tetejük.



2008. július 1., kedd

Padlizsán

Háhá, ma főztem! Végre! Na jó, igazából sütöttem, a lényeg, hogy végre a konyhába mehettem, kötelezettségek, tornyosuló tanulnivalók nélkül. Szóval, van igazi, általam készített kaja itthon.

Eddig sem haltam éhen, ezúton köszönet Anyának, aki mindig gondoskodott róla, hogy egyek valamit, valamint a zacskós sült krumpli feltalálójának :)

Na de lássuk csak, mit is alkottam ma.

Eredeti recept itt

Töltött padlizsán

Hozzávalók:

2 nagy padlizsán
1 ek. garam maszala (lásd az indiaimnál)
10 dkg rizs
2 paradicsom
1 fej hagyma

Bors
Olivaolaj

A rizst a maszalával, némi sóval és borssal megfőztem.

A padlizsánokat félbe vágtam, kikanalaztam a belsejüket, majd a kikanalazott részt felkockáztam. A hagymával és a paradicsomokkal ugyanígy tettem.
A rizst, a hagymát és a paradicsomot összekevertem egy tálban, kevés olivaolajat locsoltam rá, ezzel töltöttem meg a félbevágott padlizsánokat, majd 20 percre 200 fokos sütőbe tettem őket.

De: maradt a töltelékből, amit nem akartam kidobni (azért még drága a padlizsán), szóval jött a kérdés, mi legyen belőle. Még jó, hogy a mélyhűtőben volt leveles tésztám :)

Gyorsan kivettem egy zacskót és kiolvasztottam. Ezt nem lehetett gyorsan, jó 45 perc volt, míg az a fránya tészta kiolvadt, pedig a konyhában legalább 40 fokot csináltam eddigre.

Így születtek a padlizsános batyuk.

Hozzávalók:

1 zacskó leveles tészta
a fenti töltelék maradéka :)

A tésztát kinyújtottam, majd 16 darabra vágtam, megtöltöttem őket és kisütöttem. Időt nem tudok mondani (elfelejtettem figyelni), de kábé 15 perc elég nekik a 180 fokos sütőben.